Szekeres Viktor

Úgy tűnik, hogy bedől Zack Snyder tervezett szuper scifis filmes univerzuma

Nem nagyon van igény a Rebel Moonra.

A nézők jelek szerint nemet mondtak Zack Snyder űroperás vágyalmaira, a nonstop lassított akciókra és a scifi világépítésre - a sikerhez úgy tűnik, hogy más út vezet, legalábbis abból kiindulva, hogy a rendező a Rebel Moon-filmjei révén komoly bukást produkált. Pedig az első film a reklámok alapján nagyon érdekelte még a közönséget, azonban az első megtekintéseket követően nagyon komolyan visszaesett a nézettség, és a második részre sokan már vissza sem tértek, a rendezői változatok pedig végképp a kutyát sem érdekelték.

Mindez pedig azért is sajnálatos, mert korábban Snyder elmondta azt is, hogy szívesen építene a filmre egy teljes univerzumot, hiszen az elmúlt 2-3 évben elég komolyan meg lett tervezve a Rebel Moon világa. Azonban így szinte kizárt, hogy a tervezett hat filmből továbbiak megvalósuljanak, és tévésorozatokra sem látunk sok esélyt, bár hivatalos információ még nincs egyikről sem - jó eséllyel nem is lesz soha.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • FICEK9 #1
    Meg kéne már nézni, mert ez így vagy nagyon sz*r, vagy túl jó lett az átlagembereknek :)