Szekeres Viktor
Véget ért az új Superman forgatása
James Gunn befejezte a Superman-filmjének forgatását.
A filmesek nem csak a forgatáskezdéseket próbálják meg manapság promóciós célokra felhasználni, hanem a forgatások befejezéseit is, hiszen ez remek apropóként szolgál arra, hogy a közösségi oldalakra különféle képeket posztoljanak. Az új Superman sem volt kivétel, a közösségi oldalakon James Gunn búcsúzott a stábtól, egy csapatfotóval, amit még a forgatás első hetében készítettek Norvégiában. (Erre még júliusban került sor, de jobb későn, mint soha, nehogy azt higgye valaki, hogy elhúzódtak a munkálatok.)
Az eredetileg Superman: Legacy címen futó filmből végül Superman lett, és a rendező, James Gunnak alaposan fel kell kötnie a gatyát, hiszen a korábbi Superman-filmek egy része tényező volt a szerzett bevételek kapcsán, mások viszont elvéreztek a mozik jegypénztárainál. A régi filmek után elkészített 2006-os Superman Returns 270 milliós költségvetésből Amerikában 200, a világ többi részén 191 millió dollár bevételt hozott. 2013-ban a Man of Steel hazájában már 291 milliót produkált, nemzetközileg pedig 379 milliót, míg bár nem saját film, 2016-ban Batman v Superman: Dawn of Justice Amerikában 330, Amerikán kívül pedig 544 milliót hozott.