Szekeres Viktor

Shyamalan még akkor is erős, amikor gyenge

Sima Deadpool-győzelem a hétvégén.

A hétvége legérdekesebb teljesítménye az amerikai mozikban a Trapé volt: M. Night Shyamalan új filmje ugyanis az első becslések szerint 15,6 millió dollárral debütált, ami a rendező második legrosszabb bevétele, ami saját rendezéseit illeti, mindössze a Knock at the Cabin debütált ennél gyengébben a széles körű premierjei közül, az tavaly 14,1 millióval startolt. Azonban mindez azt is jelenti, hogy eddig az összes Shyamalan-film legalább 14 milliós startot produkált, márpedig ilyen szériát nem sok mindenki mondhat magáénak, főleg ennyi film után nem, így továbbra is áll, hogy a rendező neve el tudja adni a filmjeit.

A hétvége legtöbb bevételt hozó filmje megint a Deadpool And Wolverine lett 97 millió dollárral, a Trap elé még a Twisters fért be a második helyre 22,7 millióval, majd két animációs folytatás jött, hogy a hatodik helyet a Harold and the Purple Crayon szerezze meg 6 millió dollárral. Zachary Levi filmjét a Longlegs és A Quiet Place: Day One követte.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kalapos01 #2
    Fel sem merült, hogy ne lennének gyenge filmjeit. Épp ez a lényeg, hogy megnézted valamiért Arról van szó, hogy még akkor is sokan nézik, ha kevesen nézik.
    Utoljára szerkesztette: kalapos01, 2024.08.05. 05:51:17
  • takysoft #1
    Nope. Ha Sajamaja gyenge akkor gyenge...
    láttam én, hogy mit csinált a léghajlítókkal XD