Szekeres Viktor
Szinkronos előzetest kapott a Fák jú, tanár úr folytatása
Ilyen lesz a Fák jú, Chantal.
Jella Haase, Gizem Emre és Elyas M’Barek főszereplésével az InterCom augusztus 29-én mutatja be a mozikban a Fák jú, Chantalt, aminek megérkezett a szinkronos előzetes.
A film hivatalos szinopszisa a következő: "Állítólag vannak ilyen csajok.
Akiket nem az eszük miatt szeretnek, de az Instán mégis bekövetik őket. Chantal, aki a Fák jú, tanár úr-ban is a legnagyobb szájú, de legkisebb agyú lány volt, most azt is megmutatja, hogy a szíve mekkora. Mert ő és a legjobb barátnője, Zeynep épp egy dögös szelfit csinál, miközben véletlenül belezuhan egy varázstükörbe, és azon keresztül abba a meseországba, ahol hemzsegnek a száz évig alvó királykisasszonyok, dögös szőke hercegek, tündérboszorkányok, boszorkánytündérek meg a hozzájuk hasonló alakok.
A két csaj a mobiljával meg a sok ezer követőjével egy egészen másik világból érkezett, és sok mindent összekavarnak, a feje tetejére állítanak, elcsesznek és felforgatnak, hogy hazajussanak.
Azután – ki hinné róluk – megpróbálnak rendet csinálni… meg néhány dögös szelfit."