Szekeres Viktor

Újabb nagy hollyoodi film bukott itthon valami brutálisat

A Twisters itthon nagyon besült.

Egész tavasszal arról írtunk, hogy az animációkon kívül, a Dűne 2 óta nagyjából minden hollywood nagyszabásúbb film itthon elég komoly bukás lett, még azok is, amik Amerikában elég jól szerepeltek. Így hát talán nem akkora csoda, hogy a kifejezetten jól fogadott (és valóban nagyon jól sikerült, a klasszikus katasztrófafilmeket megidéző) Twisters - Végzetes vihar nem csak rosszul teljesített nálunk, hanem legendásan pocsék módon indult.

A 63 moziban bemutatott filmet az első hétvégéjén itthon még 10 ezren sem látták a Filmforgalmazók Egyesülete becsült adatai alapján, összesen 9 857 jegyet adtak el rá, és hiába tetszett nekik, amit láttak (vagy legalábbis nagyobb részüknek), sokan egyelőre ezt nem erősíthetik meg. A toplistán 5. helyen nyitó filmet így a többség itthon is majd streamingen fogja látni, és persze tévében, hiszen utóbbi még mindig a legnagyobb nézettséget biztosítja a filmek számára. És pont ezért fordulhat elő olyasmi, hogy például egy Madame Web jobban teljesít és nagyobb sikert arat a digitális platformokon, mint a Barbie vagy az Oppenheimer - legalábbis Amerikában.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!