Szekeres Viktor

A magyar Korhatár Bizottság nem kímélte a Deadpool & Rozsomákot

Nem volt mese, röppent a 18-as karika.

A mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény 20. § (1) bekezdés értelmében a Magyarországon forgalomba kerülő filmalkotásokat a kiskorúak egészséges szellemi és lelki fejlődése érdekében a törvény 21. §-ban meghatározott kategóriákba be kell sorolni. Ennek céljából a mozgóképszakmai szervezet létrehozta és működteti a Korhatár Bizottságot, amely bizottsági ülés keretében javaslatot tesz a filmalkotások kategóriákba sorolására. Az elmúlt években nem rajzottak a mozikban a 18-as karikát kapó filmek, azonban az elmúlt hónapokban több is megkapta a billogot. A Deadpool & Rozsomák is, ahogy az előzetes végleges változatán is látszik.


A film eredetileg 2024. május 3-án került volna mozikba, de a Disney elhalasztotta a premierjét, így az július 26-ára csúszott, és mindezt azért tehette meg, mert az új Amerika kapitány-film, a Brave New World erről a dátumról 2025. február 14-ére kerül át. Onnan pedig a Blade vándorol el így 2025. november 7-ére. És még egy változás történt, miszerint a Thunderbolts, amit 2024. december 20-án mutattak volna be, csak 2025. július 25-én kerül mozikba.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!