Szekeres Viktor

Egy franchise átlépte az 5 milliárd dolláros bevételt

A Despicable Me-franchise hatalmas siker.

Amerikában a Gru 4. része 43,5 millió dolláros hétvégével 210 millió dollár körüli bevételnél tart, ami azt jelenti, hogy első animációs franchise-ként átlépte a globális 5 milliárd dolláros bevételt, mindez eddig tehát csak élőszereplős filmeknek jött össze. A film az amerikai teljesítménye mellett Amerikán kívül eddig 224 millió dollárt gyűjtött.

Az első Despicable Me 2010-ben 252 millió dollárig jutott el Amerikában és 292 millióig a világ többi részén. A 2013-as második rész robbantott, hiszen hazájában már 368 milliós bevételt ért el és Amerikán kívül is komoly sikert aratott 603 millió dollárral, a 2017-es harmadik film pedig már a milliárdosok táborába került 265 millió belföldi és 770 millió külföldi bevétellel, hogy aztán a negyedik rész is célba vegye az egymilliárd dollárt., Ezek mellett a spinoff filmek, a Minyonok is sikeresek voltak: a 2015-ös Minions 336 milliós amerikai és 823 milliós nemzetközi bevételével máig a franchise legsikeresebb darabja, de a 2022-es Minions: The Rise of Grunak sem kell szégyenkeznie, hiszen Amerikában 370 millióra nőtt a bevétele, bár nemzetközileg 570 millióra csökkent.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!