Szekeres Viktor

Egyre rosszabbul áll Kevin Costner giga westernjének a szénája

Egyre kevesebb embert érdekel a Horizon.

Amerikában külön szervezetek foglalkoznak azzal, hogy több hónappal, pár héttel, illetve pár nappal megbecslik kutatások és felmérések révén, hogy egyes filmek milyen nyitóbevételt érhetnek el premierhétvégéjükön, ami nagy segítséget jelenthet a stúdióknak reklámkampányuk alakításában, illetve az újságíróknak, valamint a box office-adatok iránt nem közömbös rajongókkal, hogy jól elcsámcsogjanak ezen előrejelzéseken - nem csak előzetesen, hanem utólag is, ha esetleg nem válnának be.

Pár hete arról számolhattunk be, hogy az egyik cég előrejelzése szerint a Horizon: An American Saga — Chapter 1 mindössze 12 millió dolláros nyitányt fog produkálni, ami kifejezetten gáz lenne a 100 millió dolláros forgatási költség ismeretében, amiből 38 milliót maga Costner biztosított saját vagyonából. A legújabb mérések szerint már csak 10 milliós startra lesz jó a film. Elöljárónak azt mindenképp meg kell említenünk, hogy tavasszal a több hetes előrejelzések többször is csődöt mondtak, és alul, illetve felül lőttek filmeket, így mindenképp helyén kell kezelni a következő infókat, de az elmúlt hetekben elég pontosan voltak ismét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!