Szekeres Viktor
Készül a Motel tévésorozat
Sorozatot terveznek a Hostelből.
Paul Giamatti főszereplésével és Eli Roth közreműködésével a Fifth Season sorozatot kezdett el fejleszteni a rendező klasszikus horrorsorozata, a Motel (Hostel) alapján, mivel egyelőre még csak a korai szakaszban járnak, így nem nagyon tudni, hogy a modernizált változat miről szólhat.
A Motel első része 2006-ban került bemutatásra a mozikban, és a hatalmas hájpnak, valamint a Quentin Tarantino nevére épülő marketingnek köszönhetően sikernek bizonyult: az 5 millió dollárból készült film Amerikában 47, a világ többi részén pedig 33 milliós bevételt hozott. A jó szereplést meglovagolandó Eli Roth már 2007-ben elkészítette a folytatást, azonban az a 10 milliós büdzsé ellenére is bukásnak számított, hiszen csak 18 millió dollár bevételt termelt Amerikában és Amerikán kívül is. A harmadik rész ezért már csak lakossági forgalmazásban jelent meg 2011-ben.
Egy sorozat fejlesztése, illetve fejlesztésének elkezdése azt jelenti, hogy a készítőktől a gyártó stúdió vagy a célplatform berendeli egy pilotepizód forgatókönyvét, amit velük együttműködve fognak végleges formába önteni, hogy aztán ezt követően, ha a forgatókönyv elnyeri az illetékesek tetszését, akkor azt a pilot berendelésével, vagy a teljes első szezon bekérésével honorálhatják. És persze az is előfordulhat, hogy többet nem hallunk egy sorozattervről.