Szekeres Viktor

Nagyot robbanthat az új Hang nélkül

Nem csak a Deadpool 3 és a Bad Boys 4 fog jól kezdeni, hanem a sokadik A Quiet Place is.

Amerikában külön szervezetek foglalkoznak azzal, hogy több hónappal, pár héttel, illetve pár nappal megbecslik kutatások és felmérések révén, hogy egyes filmek milyen nyitóbevételt érhetnek el premierhétvégéjükön, ami nagy segítséget jelenthet a stúdióknak reklámkampányuk alakításában, illetve az újságíróknak, valamint a box office-adatok iránt nem közömbös rajongókkal, hogy jól elcsámcsogjanak ezen előrejelzéseken - nem csak előzetesen, hanem utólag is, ha esetleg nem válnának be.

Miközben a legfrissebb tracking infók Kevin Costner nagyszabású westernjének bukását jelzik előre, kifejezetten jó startot jósolnak az új Hang nélkül-filmnek az A Quiet Place: Day One-nak, ami a becslések szerint 40 milliós debütálást érhet el Amerikában. De persze ez még bőven változhat a premierig a kampány erősödésével, illetve esetleges negatív kritikákkal. Mint ismert az első film 50, a második film pedig 47 milliós első három napot produkált.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!