Szekeres Viktor

Komoly sérülésekre kell felkészülni az új Twister mozifilm nézőinek

Kiderült pár dolog a Twistersről.

Az amerikai korhatár bizottság, az MPAA újabb adag filmet tekintett meg premier előtt, és hozta meg döntését azok besorolására vonatkozóan. Az egyik szóban forgó alkotás a Twisters volt, mely megkapta a PG-13-as plecsnit, ahogy az elődje is. Ez azt jelenti, hogy a 13 éven aluliak is megnézhetik nagykorú felügyelete mellett.

Az MPAA ilyenkor mindig megindokolja a döntését, és mindig izgalmas olyasmit olvasni, amit korábban nem lehetett. A szervezet ugyanis a szokott paneleket használja, ami nem is csoda, hiszen ami erőszakos, az erőszakos, ahol csúnya a beszéd, ott azt írják, hogy csúnya a beszéd. A Twisters esetében is az "intenzív (feszült) akció" és a veszélyérzet tipikus besorolás, ahogy a "némi nyelvezet" is, azonban az utolsó sorban említett "sérüléseket ábrázoló felvételek" mindenképp újdonság. Lehet kombinálni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!