Szekeres Viktor

Csúszik a Five Night at Freddy's 2

Később láthatjuk a FNaFs2-t

Január elején, pár nappal azután, hogy megírtuk, hogy sajtóértesülések alapján már tavasszal forgathatják Five Nights at Freddy's második részét, hogy ősszel bemutatásra is kerüljön, jeleztük azt is, hogy ennek kapcsán még semmi sincs megerősítve hivatalosan, konkrétan még az sem, hogy lesz második rész, és hogy kikkel készülhet el. Áprilisban a CinemaConon jött a hivatalos bejelentés, miszerint dolgoznak a folytatáson, ami 2025. őszén kerülhet majd a mozikba Amerikában, most pedig konkrét dátumot is kaptunk, ami viszont némi csúszást jelent, hiszen a film 2025. december 5-én fog megérkezni az amerikai vásznakra.

A viszonylag olcsó Blumhouse-alkotás Amerikában 137 millió dollár bevételt hozott, és (nem) meglepő módon világszerte még ennél is sikeresebb volt, hiszen Amerikán kívül eddig 154 millió dollárral 9 millió híján már 300 milliós bevételnél jár.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!