Szekeres Viktor

Valamiért az Aquaman rajongóit nagyon nem érdekelte a folytatás

Bezárta a boltot az Aquaman 2.

Általában, ha egy film siker ÉS jól is fogadott, akkor a folytatása is hozni szokta a sikert, hiszen az általában akkor marad el, amikor az első részben csalódnak az emberek. Az Aquaman esetében azonban nem ez történt, ami azzal sem magyarázható, hogy sokak szerint nem volt szükség második részre, hiszen a szuperhősös filmekbe kvázi kódolva van a folytatás.

A film a héten fejezte be amerikai mozis futását 124,48 millió dollárral, ami döbbenetesen nagy zakó. És nem azért, mert nem szerették volna a nézők a filmet, az ugyanis 27 millió dollár fölött nyitott, vagyis 4,5-szeres volt a szorzója, ami remek, még akkor is, ha az ünnepek alatt ment, hiszen az első rész is 4,9-szeres szorzóval bírt. Azonban a film így is 63%-kal kevesebb bevételt hozott Amerikában, mint az elődje, ami döbbenetesen nagy zuhanás. Ezúttal pedig még a globális piac sem mentette meg a Warnert, hiszen a 436 millió dollár 62%-kos bevétel-csökkenést jelent.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dyra #8
    Nekem a második rész jobban tetszett mint az első. A csajt meg azért mellőzni mert valakivel kefelt a legnagyobb baromság volt.
  • Sequoyah #7
    Az elso resz egyaltalan nem volt akkora nagy siker. A nev es a foszereplo miatt megneztek az emberek, de senki nem volt elajulva a filmtol magatol, inkabb csak egy "meh" volt. Ez onmagaban is jo ok hogy miert ne nezzuk meg a masodikat.

    Amber Heard benne hagyasa pedig biztos nem javitott a helyzeten.
  • kalapos01 #6
    " Nem nagyon követted az eseményeket, mi?"

    a nagy többség, főleg itt, nem hiszem, hogy bulvárfanatikus.
  • kalapos01 #5
    "2 oka van"

    nem hiszem, hogy hiteles lehet az indoklás avval kapcsolatban, hogy miért nem nézték meg a filmet egy olyantól, aki megnézte a filmet. főleg akkor, ha olyat ír, hogy gyenge egy film, ami sokszor pont a siker kulcsa, vagy legalábbis ezerszer bebizonyosodott, hogy semmi köze ahhoz, hogy hányan nézik meg.
  • cateran #4
    "Volt egy balul elsült bírósági pere"

    Nem nagyon követted az eseményeket, mi?

    "Még mindig ö áll legközelebb a színészek közül kinézetre Merahoz."

    Jézusom....cosplayeseket láttál-e már? Vagy úgy egyáltlalán sminkesről hallottál-e már? De jó tudni, hogy nemcsak Hollywood, de a világ összes női színészét ismered....
    Utoljára szerkesztette: cateran, 2024.03.18. 00:04:08
  • hawkie22 #3
    Annyira nem volt rossz, simán nézhetö kategória, a másik meg, nem tudom, mit kell ekézni Amber Heard-öt? Volt egy balul elsült bírósági pere, de annak semmi köze a színészi teljesítményéhez. Még mindig ö áll legközelebb a színészek közül kinézetre Merahoz. Én élveztem a filmet.
  • NEOreg3 #2
    Plusz a DCEU-t is rebootolják James Gunn-ék, vagyis kihagyható ez a film, mert az égvilágon semmi köze nem lesz a jövőbeli filmekhez.
  • MerlinW #1
    2 oka van. A film is nagyon gyenge volt, meg Amber Heard-ből is túl sokat hagytak benne :)