Szekeres Viktor

Kiderült, mikor láthatjuk az új Tini Nindzsa Teknősök mozifilmet.

Premierdátumot kapott a TMNT 2.

A Paramount a napokban több új filmjének premierdátumát is bejelentette. Ezek a dátumok kivétel nélkül az amerikai debütálások időpontját jelentik, azonban a húzócímek esetében Magyarország vonatkozásában világpremier ígéretét hordozzák, így jó eséllyel egy nappal korábbi dátumot jelent ránk vonatkoztatva, hiszen míg odakint péntek a filmes hét nyitónapja, nálunk csütörtök.

A stúdió bejelentette, hogy a Tini Nindzsa Teknőcök: Mutáns káosz folytatása 2026. október 9-én fog megérkezni a mozikban, és a rendezője ismét Jeff Rowe lesz, aki korábban, még tavaly júliusban, amikor biztosra lehetett venni a premierje előtt az első rész sikerét elmondta, hogy az ikonikus főgonosz, Shredder az animált akciókomédia második részében tűnhet fel. A tavalyi film remekül szerepelt Amerikában, 119 millió dollárt hozott, bár nemzetközileg 62 milliónál leparkolt.

A legutóbbi mozi TMNT-filmek közül a 2014-es Tini Nindzsa Teknőcök (Teenage Mutant Ninja Turtles) elég nagy siker volt és a 191 milliós amerikai bevétel mellett 301 milliós Amerikán kívüli bevételre tett szert, viszont a 2016-os folytatás, a Tini Nindzsa Teknőcök: Elő az árnyékból (Teenage Mutant Ninja Turtles: Out of the Shadows) eléggé leszerepel, nézőinek több, mint 50%-át elvesztette: hazájában csak 82 millióig, a világ többi részén pedig 164 millióig jutott el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!