Szekeres Viktor

Bejelentették az új Fantasztikus Négyes főszereplőit

Megvan, hogy kik lesznek az F4 filmben.

A Disney hivatalosan is bejelentette, hogy Vanessa Kirby, Pedro Pascal, Joseph Quinn és Ebon Moss-Bachrach lesz a Fantastic Four, azaz a Fantasztikus Négyes legújabb iterációjának főszereplő kvartettje. Aki persze követi a filmes híreket, az nem lepődött meg, hiszen pont ezekről a nevekről értesülhettünk korábban belsős források alapján. A színészek Sue Storm, Reed Richards, Johnny Storm és Ben Grimm karakterét fogják alakítani természetesen.

A filmet Matt Shakman rendezheti meg Josh Friedman, Jeff Kaplan és Ian Springer forgatókönyve alapján. A premier dátuma a tervezett 2025. május 2-a helyett július 25-én lesz, vagyis a Thunderboltsszal helyet cserél. Azt még nem tudni, hogy az új rész, vagyis a reboot melyik történetet fogja feldolgozni, hogy a képregényekhez fog nyúlni, vagy teljesen sajáttal rukkol elő.

A korábbi F4-filmek felemásan szerepeltek a moziban. A 2005-ös Fantastic Four Amerikában 155, a világ többi részén pedig 179 millió dollár bevételt hozott még a nagy szuperhősláz kitörése előtt Ioan Gruffudd, Michael Chiklis, Chris Evans és Jessica Alba főszereplésével. A 2007-es folytatás, a Fantastic Four: Rise of the Silver Surfer 132 milliót termelt hazájában és 170 milliót azon kívül, tehát minimálisan visszaesett, így több rész nem is készült. Egészen 2015-ig, amikor is a Fantastic Four Miles Teller, Kate Mara, Michael B. Jordan és Jamie Bell főszereplésével Amerikában döbbenetesen alulteljesített, csak 56 millió dollárt produkált, de a nemzetközi 112 milliót sem nagyon tehették az ablakba.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!