Szekeres Viktor

Most már biztos, hogy lesz A könyvelő 2

Még idén forog a The Accountant folytatása.

A Deadline értesülései szerint A könyvelő 2 (The Accountant 2) már 2024-ben forgatásra fog kerülni, csak előtte még Ben Affleck leforgatja a Netflix-nek az Animals című thrillert Matt Damon főszereplésével. Még 2017-ben írtuk meg, hogy Ben Affleck ismét könyvelő lehet, hiszen akkor a Deadline arról számolt be, hogy a Warner Bros. Pictures zöld lámpát adott a második részének, de ez a projekt egy időre parkolópályára került, mivel Bill Dubuque elég keresett író lett, és bár Afflecket megkeresték azzal, hogy készüljön el a második rész egy random akciófilm forgatókönyve alapján, melyet Könyvelősre formának, azért az ötletért nem nagyon rajongott.

Ezt követően 2020 februárjában az Oscar-díjas színész egy interjújában azt mondta el, hogy a mozifilmből lehet, hogy tévésorozat lesz, legalábbis akkor ezen tárgyaltak, hogy aztán 2021-ben a rendező, Gavin O'Connor a CinemaBlendnek adott interjújában elmondta, hogy leszerződött a folytatás elkészítésére. O'Connor azt is elmondta, hogy mindig is 3 részes történetben gondolkodott.

Az, hogy lesz A könyvelő 2, valahol adja magát, hiszen az első részt mi is afféle eredetsztorinak neveztük kritikánkban, ami már csak azért is nagy szó, mert maga a film teljesen eredeti volt, nem volt sem filmes, sem más platformos előzménye. Összességében A könyvelő anyagilag is beváltotta a stúdió számításait (kritikailag pedig mindenképp), hiszen amellett, hogy Amerikában 86 milliós bevételt szerzett a 44 millió dollárba kerülő darab, még Amerikán kívül is jó volt 69 millióra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!