Ötvös Tibor

Mit tartogat 2024... a Marvelnek?

A Marvel és a DC bukást bukásra halmoz, így nagy kérdés, hogy mi lesz a sorsa a 2024-es évben a szuperhősös filmeknek?

Vasember első kalandjával megváltozott valami. Hollywood ráérzett arra, hogyan kell sikeres és hangulatos filmet készíteni szuperhősökről. A DC ekkorra már sokadszorra rebootolta Batmant és éppen hatalmas sikert aratott Nolan a Sötét lovaggal. Kevin Feige azonban úgy gondolta, hogy szép lassan elkezdi felépíteni a Marvel Cinematic Universe-t, melyben összekapcsolódnak a történetek és egy nagy végkifejlet felé terelik a hősöket. Vasember után Thor, Hangya, Amerika kapitány, Doktor Strange, Fekete Párduc, a Galaxis őrzői, Marvel kapitány és Pókember saját kalandokat kaptak, míg a fázisok végén a Bosszúállók a mellékhősökkel kiegészülve csaptak össze az aktuális főgonosszal.


Az egész zseniálisan volt összefűzve, jó érzékkel lettek kiválasztva a hősök és maga Thanos is egy olyan ellenség volt, akit meg lehetett érteni és éppen ezért érdekes volt a karakter. A milliárdos bevételek és a főszereplők Hollywood-i státuszának egekbe repülése azonban 2021-ben elkezdett kifulladni. Ennek oka, hogy már nem csak a mozikban, de a Disney+-on is megjelentek a Marvel karakterei és míg a WandaVision és a Loki nagyon szépen simultak bele az MCU-ba, addig a többiek elég erősen szenvedtek.

A mozikba pedig egyre érdektelenebb filmek kerültek be és mostanra eljutottunk oda, hogy a Marvelek már minden fronton orbitális bukásnak minősült. És sajnos a jövő sem tartogat túl sok szépet a rajongóknak: mégis ki gondolhatta komolyan, hogy Penge mellékszereplő legyen a saját filmjében? Nem csoda, hogy a főszerepre kiválasztott Mahershala Ali is ott akarja már hagyni a produkciót. A Fantasztikus Négyes fénye a mozikban nagyon elkopott, a Thunderbolts egyik szereplője szintén elment, az új Bosszúállók csapat pedig még csak nem is körvonalazódik.


Szóval igazán nehéz mit mondani egy olyan vonalról, ahol nem látszik a fény az alagút végén. Mert mi is tette naggyá az első három fázist? A közös cél. Szép lassan haladtunk egy irányba, fokozatosan emelve be az újabb és újabb hősöket és fenyegetéseket, majd megjött a látványos és elgondolkodtató lezárás. Ellenben mit látunk most? Az egyébként sok lehetőséget rejtő multiverzumban csak tengődnek hőseink, akiknek elvileg Kang ellen kell majd harcolniuk, de eddig nem igazán találkoztunk egyetlen érdemleges "beosztottjával" sem.

Míg Thanos képbe került, kaptunk Lokit, Ultront és még akár Ronan is ide sorolható. Most meg... szerintem senki nem tud mondani egyetlen olyan ellenfelet sem, akire érdemes lenne emlékezni. És ahogy látszik, nem is igazán lesz komolyabb felhozatal. Kang, a Hódító szerepe újra lesz osztva Jonathan Majors balhéja miatt. És persze az is kérdés, hogy ki lesz a Bosszúállók főgonosza, aki összefogja a szálakat.

Doktor Doom? Aki esetleg a Fantasztikus Négyessel érkezik? Vagy Galactus? Az a baj, hogy ők még nyomokban sincsenek megszellőztetve, miközben Thanos azért a háttérben már keverte a kártyákat az előző fázisokban. A címből ítélve (Bosszúállók: Titkos háború) az egyik legjobb képregényes sztorit ültetik majd vászonra, de sajnos a tévés változat (Titkos invázió) alapján nem értik, mi is a lényege a történetnek.


Tévés fronton sem tűnik túl jónak a helyzet. Az Echo épp most mutatja meg, hogy mennyire nem tud Daredevil nélkül működni egy Fenegyerek sorozat és hogy az erőltetett erőszak nem váltja ki az érdekes történetet. Az Agatha: Darkhold Diaries a WandaVision gonoszát hozza vissza valamilyen titokzatos oknál fogva, az Ironheart pedig az amúgy is rémes Fekete Párduc 2-ből emel át szereplőt. Egyedül a Mi lenne, ha...? okoz kellemes kikapcsolódást, de a második évad minősége azért elég hullámzó volt.

Talán nem meglepő, hogy a 2023-as buktáknak köszönhetően maga a Disney is rémes évet zárt. A Marvelek, a Hangya és a Darázs: Kvantumánia mellett az egeres cég többi, nagy reményű filmje is nagyot bukott. A kis hableány, az új Indiana Jones film, a Kísértetkastély és a Kívánság is mind elhasalt a vásznakon.

Persze lesznek még olyan filmek, melyek hozhatnak érdekességet vagy fényt a Marvel sötét alagútjába, de ezek nem kapcsolódnak a fősodorhoz. A Deadpool 3 vagy a felvezetett új X-Men vonal még tartogathat izgalmakat, de meglepő módon most a Sony az, aki a Marvel-rajongóknak megváltást hozhat. No persze nem a Venom 3 vagy akár a Kraven, a vadász, bár utóbbi még érdekes is lehet. Nem, a Pókember: A pókverzumon át folytatása az, ami ismét robbanthat, de sajnos késik a dolog.


Lehet mondani, hogy DC fronton sem jobb a helyzet, de ott már rég nem az. Nolan Batman-trilógiája után elveszett az irányítás és pár kivételtől eltekintve a DCEU folyamatos lejtmenetben van. Elképzelhető, hogy a filmek nem változtak, egyszerűen csak a közönség unta meg őket. Akár a western, a tinihorror vagy éppen a young adult filmek, ezeknek is lejárt az ideje. A milliárdos bevételek után a Marvelek éppen csak átlépte a 200 millió dolláros nemzetközi eredményt, ami még a gyártási költségeket sem termelte vissza.

A legnagyobb kérdés, hogy a rajongók meddig tartanak ki a műfaj mellett. Ha a következő pár megjelenés nem töri át azt a bizonyos falat akkor hosszú időre elköszönhetünk a szuperhősöktől. A rajongók választására pedig jó példa, hogy a minőségi filmeket még mindig díjazzák. Nem csupán az animációs Pókember, de a Galaxis őrzői 3 is nagyot ment. Ez pedig azt mutatja, hogy a jó filmeket azért még mindig megtalálja a közönsége. Van remény, de azért nagy harc lesz mind filmes, mind tévés fronton. És ha James Gunn hozza a tőle elvártat a DC-nél, akkor a Marvel a mostaninál is nagyobb bajban lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sequoyah #6
    Remelem Kang szerepet nem osztjak ujra, hanem magat a karaktert, es az egesz multiverzumot lehuzzak a vecen.
    Azt igertek, hogy a multiverzum a lehetosegek tarhaza lesz. De a valosagban csak egy kifogas, hogy a leheto leghulyebb otleteket kepernyore vigyek, rendes iroi munka nelkul... Gyakorlatilag egy cheat-kod.
    Ennek koszonhetoen az egesz Endgame utani MCU egy oriasi rendszertelen katyvasz, belso logika nelkul.

    A helyzetet rontja hogy szamolatlanul dobtak ki a filmeket es sorozatokat, de nem ez okozta.
  • Frekvency #5
    remélem semmit