Szekeres Viktor

Plakátot kapott Zendaya halasztott teniszes filmje

Ismét rákezdtek a Challengers kampányára.

Miután májustól hónapokon át sztrájkoltak a hollywoodi írók sztrájkolnak, júliusban pedig a színészek léptek sztrájkba, szinte mindegyik stúdiófilm forgatását fel kellett függeszteni, és több film premierjét is halasztani kellett, ugyanis a színészek nem tudták promózni azokat, így például a Zendaya főszereplésével készített Challengerst is, mely nagyon komolyan támaszkodott volna sztárjának promóciójára: a szeptember 15-én bemutatni tervezett alkotás premierjét április 26-ára tolták el. A jelek szerint most kezdődött el ismét a kampány, mely először egy plakát formájában nyilvánult meg.

A sokak által várt teniszes film persze nem a főszereplője, és nem is partnerei (Josh O'Connor, Mike Faist) annyira várt, hanem mert nem más rendezte, mint Luca Guadagnino, ahogyan az a plakáton is kiemelésre kerül szokatlan módon - bizonyítja, hogy a neve már-már egy branddel ér fel. A Szólíts a neveden rendezője legutóbb a Csontok meg mindennel, valamint az Akik mi vagyunk című sorozattal mutatta meg, hogy mit tud.


Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!