Szekeres Viktor

Az új Aquaman és Marvel kapitány leharmadolta az előző részes bevételét

Az egész világ sokkolva fogja a kollektív fejét az új szuperhős filmek bedőlése után.

Sokan meg fogják fogalmazni, sőt, már meg is fogalmazták az utólagos megmondásaikat a kudarcot valló szuperhősös képregényfilmek kapcsán, de ha valaki az egész műfajra akarja ráhúzni ezeket, az egy 2024-es nagy siker után lehet, hogy nem tud majd a tükörbe nézni. De akármi is az oka a bukásoknak, a tény tény marad: mind a Captain Marvel, mind pedig az Aquaman milliárdos globális bevételű film volt és egyiket sem fogadta rosszul a közönség. Azonban a filmek folytatása brutálisan alulteljesít, a korábbi epizódok egyharmadát sem éri el a bevétel, márpedig hasonlóra folytatásfilmek esetén nem sok példát lehet találni, még a Transformers is képes volt növekedni a folytatásra az első rész után.

December 29-ével bezárólag az Aquaman and the Lost Kingdom Amerikában 65, a világ többi részén további 80 millió dollár bevételt hozott, míg a The Marvelsnek hazájában csak 84,5 millió dollárra futotta, nemzetközileg pedig további 121 millióra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • hawkie22 #2
    Azért az Aquaman elsö részét botrány szarnak nevezni kicsit túlzás. A DC világában igenis a jobb filmek közé tartozott, nagyon jó szórakozás volt és Momoa tökéletes választás volt a szerepre.
    A második része nem tudott felnöni hozzá, ez tény, de szarnak nevezni kicsit soknak érzem, kellemes másfél óra volt a moziban.

    A CM elsö részében is megvolt az, ami az akkori Marvel filmekben, kellö akció, humor, valamiféle történet, jó szórakozás volt moziban, néha megnézem még itthon is, mint mindegyik Marvel filmet. Viszont egyetértek, a 2. része valami iszonyat szar volt és unalmas, ez volt az elsö Marvel film, aminél gondolkodtam, hogy kimegyek a moziból. Még az Eternals-nál se volt ez.
    Utoljára szerkesztette: hawkie22, 2023.12.31. 16:07:26
  • CairoJack #1
    Van egy elméletem. A 2. rész nézettsége azt tükrözi, hogy mit gondolnak a nézők az előző részről VALÓJÁBAN. Míg a Transformers 1 a semmiből jött, és egy nagy jó kis film lett (amihez a 2. rész nem tudott felnőni), így természetes, hogy a nézők beültek a 2. részre.
    A nevezett 2 film viszont botrány szar volt, főleg a CM. Arra azért ültek be sokan, mert a szuperhősfilmek fénykorában jöttek ki, mikor a legtöbb Marvel film még igenis jó volt. Ez a két film viszont a nézhetőség határát súrolta, sők a CM tképpen nézhetetlen volt. Én nézőként mikért akarnék beülni egy folytatásra, aminek az első rész is vacak volt. Főleg úgy, hogy a kritikusok is lehúzták őket.

    Ami pedig a nézői reakciókat illeti, nekem azért erősen az a gyanúm, hogy a filmértékelések nagy rész ma már a stúdiók által megvett, fizetett vélemény, és a marketing eszközök része, így számomra teljesen irreleváns, hogy egy film hány ponton áll itt, vagy ott. Láttam már olyan filmeket 8-9 ponttal, amik a 0-t sem érték el a valóságba, és később bele is állt a földbe. Akkor hogy is van ez?
    Szóval szerintem a nézők valós szavazata a 2. rész teljesítménye. Minden más csak sallang.