Szekeres Viktor

Plakátot kapott a Fűrész 11

Már dübörög is az új Fűrész marketingje.

A minap került bejelentésre a 11. Fűrész-film, melyről először a hivatalos Instagram-oldalról értesülhetett a nagyérdemű az alábbi "plakát" kíséretébe, ami a műveltebbek számára a film amerikai premierjének időpontját is tartalmazza.


A viszonylag olcsó filmsorozat bevételei érdekesen változtak az évek folyamán. Az első film Amerikában 2004-ben 56, a 2005-ös folytatás 87, míg a 2006-os harmadik rész 80 millió dollár bevételt termelt. Ezeket a filmeket Amerikán kívül 48, 61 és 85 millió dollár bevétel kísérte. 2007 és 2009 között újabb három rész került mozikban, amik belföldön 63 és 57, valamint nagy esés után 28 millió dollár bevételt hoztak, jelezve, hogy kipukkadóban van a sorozat, amit azonban 2010-es Fűrész 3D 46 milliós sikere valamennyire cáfolni látszott. Nemzetközileg is hasonló volt a tendencia 76, 57 és 41 millió dolláros bevétellel, de a 3D-s film 90 milliót hozott. Végül a 2017-es, 10 millióból készített Jigsaw Amerikában 38, a világ többi részén 65 millió dollárra volt jó. A Chris Rock-féle Spiral a járványidőszak alatt 23+17 millió dollárt bevételezett csak. Viszont a 10. rész 54+54 millió dollárral enyhén szólva is új életet lehelt a franchise-ba.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!