Szekeres Viktor

Nagyszerű hírt kaptak a Bioshock-rajongók

Kánon lesz a Bioshock-film.

Pár hete arról számolhattunk be, hogy Michael Green, a Bioshock-film írója a Collidernek adott interjújában elmondta, hogy bár csak óvatosan fogalmazhat és a Netflix is nagyon izgatott, és az írósztrájkot követően sem tett le abbéli szándékáról, hogy elkészítse a filmet. Green azt is elmondta, hogy rendszeresen találkozik a rendezővel és annak csapatával, hogy a vázlatát finomítsák. És persze azzal zárta mondandóját, hogy optimisták, nagyon szeretik a történetet, hogy egy hatalmas rémálom világot álmodtak meg, amit mindnyájan szeretnének viszont látni.

Most pedig az derült ki, hogy a rendező, Francis Lawrence kerekperec kijelentette, hogy a film nem fogja megtörni a kánont, a játékbeli világot és történéseket veszi majd alapul az adaptációhoz, ami mindenképp megnyugvást jelenthet a rajongóknak.

Mint ismert, az előző évtizedekben többször is nekifutottak az adaptációnak. Gore Verbinski rendezőként még 2008-ban írt alá a filmhez, akkor John Logan szkripje alapján dolgozott volna, később pedig Juan Carlos Fresnadillo lett volna az író, de ezt a projektet 2013-ban kaszáltak el. Akadtak találgatások az okokat illetően, de egy Reddites kérdezz-felelek során a Verbinski elmondta, hogy 8 héttel a forgatás tervezett megkezdése előtt lőtte le a stúdió a projektet, aminek az oka röviden a korhatár, valamint a költségvetés volt. (Verbinski mindenféleképpen R-korhatáros filmet akart készíteni, ebből nem engedett, a stúdió viszont beijedt attól, hogy több elég drága R-es film is kifejezetten gyengén teljesített bevétel szempontjából. Emellett a filmhez nagyon komoly díszleteket kellett volna építeni, hiszen nem forgathatták valós helyszíneken, ki kellett volna alakítani hozzá egy földalatti univerzumot.)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!