Szekeres Viktor
Morcos plakátot kapott Jason Statham méhészes akciófilmje
Folytatódott a Beekeeper-kampány.
Megérkezett a The Beekeeper új plakátja. Jason Statham ugyebár megint visszatér az egyszemélyes akciófilmekhez, azonban ő nem lakossági forgalmazásra dolgozik, mint némelyik kollégája, hanem továbbra is mozisra, amit az is bizonyít, hogy új filmjének rendezője nem más lesz, mint az a David Ayer, aki nem is olyan régen egy nagyszabású filmet tett le az asztalra, a Suicide Squadot. Az amerikai premier január 12-én lesz.
A The Beekeeper című akciófilmet a Miramax gyártott és Cannes-ban adták el a nemzetközi vásárlóknak, vagyis itt keresik meg a költségvetés nagyját, és tesznek szert már előzetesen profitra, amiből arra is lehet következtetni, hogy már közepes fogadtatás esetén is kap folytatást. (A plakát az IMAX-vetítésekhez készült, de természetesen a film nem IMAX-kamerákkal készült.)