Szekeres Viktor

Vicces horror kap második részt

Második részt kaphat a The Blackening.

Az MRC és a Lionsgate már fejleszti a The Blackening című jól sikerült, komikus horror második részét. A film ugyancsak jobbára Amerikában generált mozis bevételt, és az is csak 18 millió dollár volt, a lakossági forgalmazással, valamint az 3 milliós gyártási (és 2 milliós marketing) költségnek köszönhetően a jelek szerint így is megtérült a gyártó stúdió számára a projekt, így nem meglepő, hogy már el is kezdték a tárgyalásokat az íróval és a producerekkel egy esetleges második részről.


A Tim Story által rendezett és Tracy Oliver, valamint Dewayne Perkins által írt film pár főiskolás barátról szó, akik Juneteenth hétvégéjére jönnek össze egy hétvégére, és egy gyilkos kezd vadászni rájuk, arra kérve őket, hogy döntsék el, ki a legfeketébb közöttük, hiszen a klasszikus horrorklisé alapján neki kell meghalnia először. (Érdekesség, hogy a film koncepciója annak idején sima színpadi szkeccsként indult, majd egy rövidfilm lett belőle a Comedy Centralon.) Egyelőre még nincs infó a sztoriról, de Perkins elmondta, hogy inkább egy Scary Movie-szerű franchise-on gondolkodik, nem pedig a Kinves Outra hajazó új szereplősön. Tehát lesznek visszatérő szereplők.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!