Szekeres Viktor

Előrehozták a Dűne 2 premierjét

A vártnál kevesebbet kell aludnunk a Dune: Part Two premierjéig.

Mint ismert, május óta a hollywoodi írók sztrájkoltak, júliusban pedig a színészek léptek sztrájkba. Mindez azt jelentette, hogy az írók nem dolgozhattak sem forgatókönyveken, sem pedig forgatásokon nem működhettek közre kreatív tisztségben, az amerikai színészszervezet tagjai pedig semmilyen munkát nem vállalhattak, még csak nem is reklámozhatták filmjeiket. Értelemszerűen ennek köszönhetően szinte mindegyik stúdiófilm forgatását fel kellett függeszteni (a független filmek sztrájkmentességet kérvényezhetnek), de utóbbi aspektus a stúdiókat premiernaptárjuk átgondolására késztette.

A sztrájk egyik első "áldozata" a Dűne folytatása, a Dune: Part Two, melyet a Warner eredetileg november harmadikán tervezett bemutatni, azonban nyáron bejelentésre került, hogy csak 2024. március 15-én fog megérkezni az amerikai mozikba, azaz még az idei Oscar-versenyből is kiszáll. Némi öröm lehet az ürömben, hogy a stúdió a napokban felülvizsgálta premiernaptárját és úgy döntött, hogy már két héttel korábban megérné moziba engedni a filmet, így az új amerikai premierdátuma március elseje lett.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Macropus Rufus #2
    "eredetileg november harmadikán tervezett bemutatni,"
    eredetileg 2023. október 20-án akarták bemutatni, aztán lett november 17 majd november 3-ra hozták vissza.
    https://en.wikipedia.org/wiki/Dune:_Part_Two
  • mitrop #1
    Ez aztán a hurrá optimizmus.

    (Mint az üzemanyagnál..., felemelik tíz forinttal, majd kettővel lecsökkentik és a sok birka örül neki, hogy két forinttal olcsóbban tankol.
    Figyi. Nem! Nyolccal többért tankolsz.)