Szekeres Viktor

Végre egy sikersorozat a Disney+-on?

A jelek szerint Amerikában nézik a Libabőrt.

Mint ismert, a streaming szolgáltatók teljesen titokban tartják a nézettségeiket, nem közölnek adatokat, mindössze a Netflix rukkol elő számokkal a megtekintett órák alapján, ami nagyon jó egyes sorozatok iránti (kezdeti) érdeklődés belövésére. Pár forrásból azonban mégis lehet értesülni a kiemelkedő sikerekről. Egyrészt a platformok előszeretettel emlegetik közleményeikben azt, amikor egy széria rekordot döntött (ezek mellett egyes platformok napi és havi toplistákat tesznek közre számok nélkül), másrészt pedig a Nielsen pár hét késéssel mért nézettségi adatokat is közöl Amerikára nézve, pontosan úgy, ahogy a lineáris műsorok esetében, azaz a tévékészülékek működését mérve.

Amerikában a Disney+-on és a Hulun egyszerre került bemutatásra a Goosebumps, azaz a Libabőr, és úgy tűnik, hogy a Disney+ végre sikert ért el egy olyan sorozattal is, ami nem Marveles vagy Star Wars. Ugyanis nem elég, hogy a platform közleményt adott ki arról, hogy a széria az idei legnézettebb Disney Branded Television-premier volt, hanem a 2021-es Monsters at Work óta a legerősebb. Ezek után nem csoda, hogy a sorozat a Nielsen tízes listáján is megjelent 594 millió perccel, miközben a Loki 525 millió percet teljesített.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!