SG.hu·

Megvan, kik lesznek az Agymanók 2 új érzelmei

Megvan, kik lesznek az Agymanók 2 új érzelmei
Kiderült, hogy kik köré fog épülni az új Inside Out-film.

Még tavaly, a Kalifornia állambeli Anaheimben megrendezett hetedik D23 Expón (ami a Disney nagyszabású rendezvénye, melynek középpontjában egy ideje már nem csak a Disneylandes látványosságok állnak, hanem a Disney stúdió által gyártott és bemutatás előtt álló filmek, valamint sorozatok is, melyek többségéről exkluzív információkat kaphattak a látogatók és a sajtó) derült ki, hogy el fog készülni az Agymanók (Inside Out) második része. Akkor annyi kiderült, hogy a történet szerint a főhős, Riley már tinédzser lesz és a kamaszkori érzelmek fogják gyötörni, ami azt is jelenti, hogy a korábban megismert 5 érzelem mellett újabbak is bemutatásra kerülnek. Most pedig már az sem titok, hogy Az Inside Out 2 új érzelmei a féltékenység, a szorongás, a zavar és az unalom lesznek.

Az Inside Out 2 jelen állás szerint 2024. június 14-én kerül bemutatásra az amerikai mozikban. A filmet Kelsey Man fogja rendezni Meg LeFauve forgatókönyve alapján. Szinkronhangként Amy Poehler biztosan vissza fog térni, azonban Bill Hader és Mindy Kaling már jó eséllyel nem.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!