Szekeres Viktor

Megkapta legeslegutolsó előzetesét a The Marvels

Még egyet nyomtak a The Marvels kampányán.

Megérkezett az utolsó mozis előzetes a The Marvel című képregény-filmhez, innentől kezdve a gyártó stúdió már csak tévés reklámokra, esetleg színfalak mögötti netes anyagokra fog koncentrálni. Ez valahol érthető is, hiszen nem ez az első trailer a filmhez, ami egyébként a héten végre mozikba is kerül.


A Brie Larson, Iman Vellani (aki a Ms. Marvel-tévésorozat főszereplője volt) és Teyonah Parris főszereplésével még tavaly év elején forgatott Marvelek még 2022-ben akarták bemutatni, és a Disney azt követően csúsztatta el a premier dátumát, hogy Kevin Feige, a Marvel Studios feje azt mondta, hogy mostantól kevesebb Marveles mozgóképet fogunk látni évente. Az alkotások persze ugyanúgy elkészülnek, hiszen a Disney legnézettebb produkciói közé tartoznak, és nemrég Amerikában minden hatodik mozijegyet Marvel-filmre vették, azonban ritkásabbak lesznek a premierek, nehogy besokalljanak a rajongók. (Csak szemléltetésképp: 2008 és 2012 között 5 mozifilm került bemutatásra, míg csak 2021-ben és 2022-ben 7 mozifilm, 8 sorozat és 2 különkiadás.)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!