Szekeres Viktor

Az Ahsoka sikeresebb, mint a Loki?

Az Ahsokát többen nézték, mint a Lokit a mérések alapján.

Mint ismert, a streaming szolgáltatók teljesen titokban tartják a nézettségeiket, nem közölnek adatokat, mindössze a Netflix rukkol elő számokkal a megtekintett órák alapján, ami nagyon jó egyes sorozatok iránti (kezdeti) érdeklődés belövésére. Pár forrásból azonban mégis lehet értesülni a kiemelkedő sikerekről. Egyrészt a platformok előszeretettel emlegetik közleményeikben azt, amikor egy széria rekordot döntött (ezek mellett egyes platformok napi és havi toplistákat tesznek közre számok nélkül), másrészt pedig a Nielsen pár hét késéssel mért nézettségi adatokat is közöl Amerikára nézve, pontosan úgy, ahogy a lineáris műsorok esetében, azaz a tévékészülékek működését mérve.

Másfél hete, amikor a Loki 2. évados premierje kapcsán kijött a Loki nézettsége a Nielsen mérése alapján, páran meglepődhettek, ugyanis a Disney+ által a legnézettebb Marvel-sorozatként emlegetett széria közel sem érdekelt annyi embert, mint az Ahsoka. Míg a Star Wars-sorozat a fináléja alkalmából 575 millió perc megtekintést generált 8 epizódjával, addig a Loki 7 epizóddal (az első évaddal és az új résszel) csak 446 millió percet. A kérdőjel persze nem véletlenül van ott a címben, ugyanis a Loki a 2. rész premierjének hetében már 588 millió percet hozott (addigra az Ahsoka új rész híján lekerült a listáról), ami annak köszönhető, hogy míg az eggyel korábbi héten a Loki kapcsán csak mondhatni 3 napnyi eredményt könyvelt el a Nielsen (nyilván a maradék 4 nap során hozott az első évad is némi megtekintést), most már teljes héten át tudták mérni a szériát. Más kérdés, hogy az adatban nem csak a 2. részes megtekintések vannak benne, hanem az első részesek is, sőt, a teljes első évadosak is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!