Szekeres Viktor

Kiderült, mennyi bevételt jeleznek előre az új Scorsese/DiCaprio-filmre

20 millió dollár fölött indíthat a Killers of the Flower Moon.

Amerikában külön szervezetek foglalkoznak azzal, hogy több hónappal, pár héttel, illetve pár nappal megbecslik kutatások és felmérések révén, hogy egyes filmek milyen nyitóbevételt érhetnek el premierhétvégéjükön, ami nagy segítséget jelenthet a stúdióknak reklámkampányuk alakításában, illetve az újságíróknak, valamint a box office-adatok iránt nem közömbös rajongókkal, hogy jól elcsámcsogjanak ezen előrejelzéseken - nem csak előzetesen, hanem utólag is, ha esetleg nem válnának be.

A Quorum tracking előrejelzései két hete a Killers of the Flower Moon esetében 20 millió fölötti amerikai nyitóhétvégét jeleztek, és most is 24 millió dollárosra becslik az érdeklődést a nagyjából 200 milliós költségvetésű film esetében, ami természetesen nem mozis bemutatóra készült, az mindössze bónusz az Apple TV+ számára, hiszen pár hetes játszást követően a globális streaming platformra kerül fel a film exkluzív jelleggel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!