Szekeres Viktor

Taylor Swift koncertfilmje a 125 milliós nyitóhétvége felé tendál

Egyre nagyobb és nagyobb és nagyobb sikernek ígérkezik egy koncertfilm.

Már beszámoltunk arról, hogy 24 óra alatt elővételben Észak-Amerikában 26 millió dollár értékben adtak el mozijegyet Taylor Swift október 13-án bemutatásra kerülő koncertfilmjére az AMC mozihálózatába, amivel a film lazán megdöntötte az idei egy napos elővételi rekordot, amit a Spider-Man: No Way Home tartott 16,9 millió dollárral. Később kiderült, hogy a másik két legnagyobb mozihálózatok adatait is számolva 24 óra alatt 37 millió dollárban keltek el jegyek a vetítésekre, ami több, mint a Star Wars: Force Awakens 20 milliója annak idején. Ez persze nem jelenti azt, hogy jobban is fog nyitni a koncertfilm.

Most már ott tartunk, hogy a pár napja 100 milliós becslések némelyike egészen 125 millióra kúszott fel, pedig a hivatalos tracking adatok még csak 85 milliónál járnak, ami eléggé idézőjeles "csak", hiszen így is minden idők legjobban kezdő koncertfilmje lenne az alkotás. A film leginkább a 25 éven aluli nők között megy, alig pár ponttal a Barbie (162 milliós nyitány), és nagyjából a The Little Mermaid (119 milliós nyitány) szintjén, és ami nagyon a malmára hajthatja a vizet, nagyon, nagyon magas az ismertségi indexe, vagyis rengetegen tudnak a létezéséről.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!