Szekeres Viktor
Előzetest kapott a Libabőr-sorozat
Októberi premier lesz a Goosebumps.
A Disney+ kiadta a Libabőr (Goosebumps) első előzetesét, melyből kiderült, hogy az ifjúsági horrorszéria október 13-án pénteken fog debütálni a platformon. Az R.L. Stine könyvei alapján készített alkotást Nick Stoller és Rob Letterman jegyzi, és 5 középiskolásról szól majd, akik egy természetfeletti erőt szabadítanak el városukban, és össze kell dolgozniuk, hogy megmentsék azt, miközben szülei tinikori titkairól is tudomást szereznek. Szereplők: Justin Long, Rachael Harris, Zack Morris, Isa Briones, Ana Yi Puig, Miles McKenna, Will Price és Rob Huebel.
Stine könyveit nemrég két filmben is feldolgozták Jack Black főszereplésével. A 2015-ös adaptáció nagy siker volt, Amerikában 80, a világ többi részén pedig 78 millió dollárt hozott, azonban a 2018-as folytatás, a Goosebumps 2: Slappy's Revenge már nem szerepelt úgy, hogy felmerüljön a gyártóban egy harmadik rész: ez Amerikában és nemzetközileg is csak 47 millió dollárra volt jó.