Szekeres Viktor

A hazai forgalmazó szerint is túl durva lesz az új Ördögűző

Ritka, amikor egy forgalmazó piros korhatár karikát előlegez meg magának.

A mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény 20. § (1) bekezdés értelmében a Magyarországon forgalomba kerülő filmalkotásokat a kiskorúak egészséges szellemi és lelki fejlődése érdekében a törvény 21. §-ban meghatározott kategóriákba be kell sorolni. Ennek céljából a mozgóképszakmai szervezet létrehozta és működteti a Korhatár Bizottságot, amely bizottsági ülés keretében javaslatot tesz a filmalkotások kategóriákba sorolására. Manapság nem rajzanak a mozikban a 18-as karikát kapó filmeket, legutóbb A védelmező 3 kapott ilyet, de ami az új Ördögűzővel történt, az felettébb ritka, ugyanis már a forgalmazója is előzetesen 18-as besorolást adott neki, ami azt jelenti, hogy csak korlátozottan vetíthető a lenti új trailer a mozikban.


Persze Amerikában is R-et kapott az MPAA szervezettől, tehát mindez nem meglepő. No de miért? Az MPAA szerencsére mindig megindokolja a döntését, s a szervezet ezúttal "némi" erőszakos tartalmat talált kiemelésnek méltónak, majd pedig ezt a felkavaró képekkel folytatta. Az MPAA a nyelvezetet is megemlíti, bár mindenféle súlyosbító jelző nélkül, és végül a szexuális utalásokkal zárja a sort, amiket valószínűleg a démoni megszállás alatt lévő illető fog a rajta segíteni kívánók fejéhez vágni, ahogy azt már megszokhattuk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!