Szekeres Viktor

Újabb sorozatos áldozatot szedett a sztrájk

A Micsoda csapat!-sorozat sem folytatódik.

Mint ismert, május óta a hollywoodi írók sztrájkolnak, júliusban pedig a színészek léptek sztrájkba. Mindez azt jelenti, hogy az írók nem dolgozhatnak sem forgatókönyveken, sem pedig forgatásokon nem működhetnek közre kreatív tisztségben, az amerikai színészszervezet tagjai pedig semmilyen munkát nem vállalhatnak, még csak nem is reklámozhatják filmjeiket. Értelemszerűen ennek köszönhetően szinte mindegyik stúdiófilm forgatását fel kellett függeszteni (a független filmek sztrájkmentességet kérvényezhetnek), de utóbbi aspektus a stúdiókat premiernaptárjuk átgondolására késztette. A sorozatoknál már jóval korábban sor került a leállásokra, hiszen azoknál az írói jelenlét is nélkülözhetetlen a forgatásokon.

Ahogy az sejthető volt, egyes forgatáskezdések csúszását, és a tervezett premiernaptárok felborulását nem sokáig fogják tolerálni a platformok, és pénteken sor is került az első berendelés-visszavonásra. A Prime Video úgy döntött, hogy a Micsoda csapat! című film alapján készített sorozatból, az A League of Their Ownból mégsem kéri a második szezont annak ellenére, hogy tavasszal elkötelezte magát mellette. Az évad mindössze négy részes lett volna és egyben az utolsó is, tehát lehetőséget adott volna a készítőknek arra, hogy elvarrják a szálakat benne.

A sorozat Abbi Jacobson executive producerkedése mellett a II. világháború korabeli női profi baseball ligáról szól. Jacobson a sorozat egyik főszereplője is, mellette pedig olyan színészeket láthatunk, mint D'Arcy Carden, Chanté Adams, Gbemisola Ikumelo, Kelly McCormack, Roberta Colindrez és Priscilla Delgado, visszatérő vendégszereplőként pedig csatlakozott a gárdához Molly Ephraim, Kate Berlant és Melanie Field.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zetortraktor #3
    (Nyilván hülye lesz az Amazon valami sikereset nem folytatni, amikor alig van sikeres sorozatuk.)
  • zetortraktor #2
    Nincs semmilyen harmadik évad, csak második lett berendelve, és közelében nem volt annak, hogy második legsikeresebb sorozat legyen. Nagyjából az első 10-ben nincs a mostani sorozatok közül. Az Amazon nem ad ki persze adatok, de a Nielsen listáira nem került fel Amerikában, és azt írták róla belsős források, hogy nagyon gyenge az audience engagement mutatója, és ugye az Amazonnál eleve panaszkodnak arra, hogy mennyire mellément Jonathan Nolanék szerződtetése. A brutál költségvetés miatt belementek a berendeléssel a Sunk Cost Fallacy, de nem véletlen, hogy ezt is mennyivel a premier után lépték meg, amikor jó eséllyel belementek a készítők a költségek csökkentésébe.

    Ha leírod, hogy honnan van a "második legsikeresebb" dolog, akkor elmondom, hogy mit értesz félre benne. Lehet, hogy csak arról van szó, hogy a futása alatt az volt az Amazon legsikeresebb sorozata? Mert ez mindennel így van. Most a Summer I Turned Pretty a legnézettebb, mert abból vannak új részek.
    Utoljára szerkesztette: zetortraktor, 2023.08.21. 12:30:31
  • _svd_ #1
    A korábban megrendelt The Periphera (A periféria) sorozat második és harmadik évada is ment a levesbe. Legalább is tartósan lett jegelve. Dacára annak, hogy volt a (második) legsikeresebb Prime Video sorozat.