SG.hu·
Befagytak a mozis viszonyok erre a hétvégére

Nyugaton a mozis helyzet változatlan.
Ezen a hétvégén az újdonságok nem fognak túl sokat vizet zavarni Amerikában a mozikban. Mindössze egy említésre érdemes film került széles körben bemutatásra, és a The Last Voyage of the Demeter című horror pénteken 2,6 millió dollár bevételt szerzett, így a hétvégén 6-7 millióval fogja zárni, minden bizonnyal az ötödik helyen.
Minden más sima copy-paste a múlt hétvégéről, mindössze a számok változnak. A legnézettebb film Amerikában továbbra is a Barbie, mely bevétele 10 milliós péntekével meghaladta az 500 millió dollárt hazájában, és 32 milliós lesz várhatóan a hétvégéje, amivel már minden idők 18. legsikeresebb filmje lesz. Mögötte a pénteki 5,1 millióval az Oppenheimeré lesz a hétvégén a második hely 17 millió dollárral. A Tini Nindzsa Teknőcök-film 41%-ot csökkenve 4,1 millió dolláros péntek után a hétvége tekintetében 15 millió dollárra számíthat, míg a Meg 2 12 millióra, miután pénteki bevétele az előző héthez képest 60%-kal csökkent.