Szekeres Viktor

Az ötödik évaddal folytatódik a magyar HBO Max egyik legjobb sorozata

Lesz új szezonja a Babylon Berlinnek.

A Babilon Berlin című sorozat új, a weimari köztársaság végnapjaiban játszódó negyedik évadának első két része Magyarországon október 9-én vált elérhetővé az HBO Maxon, és jövőre jó eséllyel az ötödiket is láthatjuk, ugyanis miután a Sky Deutschland, mely felhagy a szkriptelt szériák gyártásával, elengedte a sorozatot, a német ARD lecsapott rá és megbízatást adott a produkciós cégnek, hogy elkészítse az ötödik szezont.

Mint ismert, azok után, hogy az első három szezon évad cselekménye a húszas évek végének Berlinjében zajlott, a tavaly évadban a történet belépett a sötét 1930-as évekbe, és talán az egyik legjobb, de egyben legellentmondásosabb szériát szállította a Babylon Berlin történetében, így az ötödik évadnak is fel lesz adva a lecke.

A tavalyi szezon hivatalos szinopszisa a következő volt: "Berlin, 1930. A húszas évek aranykora globális tőzsdei összeomlásba torkollott. Az új évtized hajnalán, a nagy gazdasági világválság küszöbén határozottan másképp festenek a dolgok, mint addig. Még kevesebben engedhetik meg maguknak, hogy táncot járjanak a vulkán peremén. De vannak, akik hasznot húztak a tőzsdekrachból, például az iparmágnás befektető Alfred Nyssen, aki éppen csak az egész világot szeretné zsebre tenni, vagy még annál is többet. A városban uralkodó káoszt a saját javára fordította többek közt az amerikai gengszter, Abe Goldstein is, aki szégyentelenül fitogtatja a vagyonát, miközben egy elveszett ereklye után kutat. Mások hatalmasat zuhantak a társadalmi ranglétrán, egyenesen a hajléktalanságba és nincstelenségbe. Közéjük tartozik Toni is, aki egy fiatalokból álló bandával csavarog, és a túlélésért küzd Berlin utcáin. Nővére, Charlotte nagyon aggódik emiatt, olyannyira, hogy még az állását is kockára teszi. Mindeközben Gereon nyomozása a boksz világába vezet, ahol politikailag kényelmetlenül közel kerül Hitler SA-jához. Vannak, akik még mindig a rend helyreállításával próbálkoznak. Felmerül a kérdés, hogy mi végre, hiszen a nácik egyre közelebb masíroznak a hatalomhoz..."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!