Szekeres Viktor

Kiderült, mikor látjuk a Csibefutam 2-t

Premierdátumot kapott az új Chicken Run film.

2018-ban derült ki, hogy el fogják készíteni a remek Csibefutam (Chicken Run) című animációs film folytatását, 2020 nyarán pedig arról számolhattunk be, hogy hogy a Netflix szerezte meg a film globális jogait. 2022. januárjában érkezett meg az első hivatalos kép is belőle és akkor az is kiderült, hogy a premierre 2023-ban fog sor kerülni, a film címe pedig Chicken Run: Dawn of the Nugget lesz. Ma pedig az is véglegessé vált, hogy a bemutat pontos dátuma december 15-e lesz.

A gyártó Aardman Animations azután vágott bele a projekt fejlesztésébe, hogy összeállt StudioCanallal, valamint egy másik francia partnerrel, a Pathe-val. A második részt Sam Fell, a ParaNorman rendezője dirigálja, és az első rész írói, Karey Kirkpatrick és John O’ Farrell dolgoztak a szkripten. A 2000-es Csibefutam annak idején mindössze 45 millió dollárból készült, s bár nem számított gigasikernek, mégis igen jól szerepelt a mozikban, főleg az Aardman számára jelentett nagy dobást. Amerikában 107 milliós bevételt szakított, Amerikán kívül pedig 118 millió dollárt termelt a jegyeladások alapján.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!