Szekeres Viktor

Két rész és több vágás is készül Zack Snyder filmjéből

A Netflix különleges kezelésben részesíti a Rebel Moont.

Zack Snyder többször elmondta, hogy szeretne univerzumot húzni új, Netflixes scifijére, a Rebel Moonra, és a több részre vonatkozó vágya igen hamar teljesülni látszik, ugyanis megállapodott a Netflixszel, hogy a monumentálisnak tervezett filmjét két részletben fogják bemutatni, a több mint 3 órás alkotás két 1,5-2 órás darabként fogjuk majd látni. A 172 oldalas szkriptet ugyanis csak akkor lehetett volna két óra alatt megoldani, ha minden karakterizálás kikerül a végeredményből, amit a producerek nem vállaltak, a Netflix adatai viszont arra mutatnak, hogy a két órás filmek sokkal jobban teljesítenek, mint a hosszabbak, még akkor is, ha az emberek a sorozatok esetében minél további nélkül darálnak le 6-8 részt egy ültő helyükben.

Azonban nem ez az egyetlen szokatlan megoldás, amihez a Netflix és Snyder folyamodik a film kapcsán. Ugyanis több Rebel Moon-változat is készül mindkét részből. Az egyiket "bárki megnézheti és élvezheti", míg a másik felnőttebb, illetve érettebb nézőknek fog szólni, a Snyder-rajongóknak,, és azoknak, akik hajlandók mélyebben is megismerni a sztorit és az abban szereplőket. Értelemszerűen a legjobb az lehet a Netflix számára, ha valaki megnézi a "normál" változatot, és megtetszik neki a film annyira, hogy újra akarja nézni azt, és az újranézést már úgy teszi meg, hogy a mélyebb verziót indítja el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!