Szekeres Viktor

Minden idők egyik legerősebb nyitányát produkálta a Netflixen az új Jennifer Lopez-film

Nagyon sok embert érdekelt a The Mother.

Ahogy azt sejteni lehetett, jött, látott és győzött a The Mother című Jennifer Lopez-thriller a Netflixen, mely nem elég, hogy szinte az összes piacon a legnézettebb film lett az elmúlt napokban, de még a globális összeredménye is figyelemreméltó. A Netflix által között 83 millió órányi megtekintés azt jelenti, hogy a film az idei év legjobban debütáló filmje a platformon, de tavaly sem sok kihívója akadt, legutóbb a The Gray Man (88 millió óra) és a Hustle (84 millió óra) tudott erősebben debütálni, vagyis még az örökranglista negyedik helyét megszerző Tőrbe ejtve 2-t is sikerült lepipálnia a The Mothernek.

Persze a jó kezdés nem jelenti azt, hogy a film fel is fog jutni a Netflixes örökranglistára, ahhoz jó szájhagyomány és újranézési ráta kell. De ha jó híre megy a filmnek, akkor nem fog komolyabban megzuhanni az érdeklődés iránta, ami egyenes utat jelenthet egy ilyen kezdés után az örökös top10-be, ahova egyelőre a The Irishman 214 milliója jelenti a bekerülési határt. Érdekesség, hogy a fent említett filmek közül a Hustle-nek végül nem jött össze a top10, viszont a The Gray Man 253 millió órával az ötödik helyen áll jelenleg is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Kelta #5
    bocs de ez béna dedós locsogás
    nem azért nézek meg filmet hogy ki látta, hányan látták, vagy mi a véleményük,
    azért mert én döntöttem el hogy megnézem vagy sem.
    "tipikus fogyasztó"..aha..még ha értenéd amiket összehordasz, de sajna nem
  • Kelta #4
    persze hogy megnézem, nem írok egy filmről ha nem láttam
    reméltem hogy jó lesz, kritkáknak nem mindig hiszek :)
    IMDB 5 felett az még a vacak film kategória :)
    Utoljára szerkesztette: Kelta, 2023.05.18. 12:59:37
  • zetortraktor #3
    A mondandóm lényege, hogy

    HÍR: A filmet kurva sokan megnézték.
    PISTIKE: ÉN IS! ÉN IS! És szar. De tudtam, hogy az. De csakazértis megnéztem, mert tipikus fogyasztó vagyok, a kor gyermeke. MÉG!
  • zetortraktor #2
    Azt hiszem, hogy elment melletted a hír lényege. Az arról szól, hogy "a sok hülye megnézte". Te pedig szó szerint leírod, hogy "én is megnéztem". (Ha utána írod azt, hogy "pedig", akkor végképp csak rontasz a helyzeten, mert duplán hülyézed le magad, hogy még úgy is megnézted, hogy "összes kritika lehúzza".)

    Persze nyilván ostobaságot ír, ha komolyan azt hiszed, hogy megtaláltad azt a filmet, amit az összes kritika lehúz, mert ilyesmiről szó sincs. (Itt jön be a "Pistike harmadjára is hülye, mert kritikákat olvas" - ki csinál ilyet? (Segítek, ezt úgy nevezik, hogy "vannak negatív kritikák" vagy "a kritikák többsége negatív", például a Rottenről kiderül, hogy az ottani 90 újságírói kritika 46%-a pozitív, az 1000+ nézői véleménynek meg 70%-a pozitív - ld. még "minden". Az IMDB is 5 fölött van a film, vagyis ott is többségben vannak a pozitív vélemények.)
  • Kelta #1
    pedig az összes kritika lehúzza, és a véleményem is az, dögunalmas béna film..