Szekeres Viktor

Démonok között-tévésorozat készül

Sorozattal bővülhet a The Conjuring-univerzum.

Április 12-én a Warner-Discovery egy online élőben is követhető prezentáció keretében bejelentette, hogy nemsokára nevet vált az eddig HBO Max néven ismert streaming platformja, és a jövőben már Maxként lesz elérhető Amerikában - nálunk majd 2024-ben kerül sor a névváltásra. Sőt, Amerikában mindez még azt is jelenti, hogy a Warner-csatornák tartalmait összefogó HBO Maxba a discovery+ is betársul nemszkriptelt tartalmaival. A technikai bejelentés mellett pár tartalmira is sor került, több várt széria első előzetesét is bemutatták.

Az egyik nagy hír az volt, hogy Max Originalként elkezdődött egy inkább drámai, mintsem horror széria fejlesztése, ami a Démonok között (The Conjuring) univerzumban játszódna. Erről semmilyen további információ nincs, még a készítő sem ismert, csak annyi, hogy a filmes producerek közreműködésével tervezik megvalósítani.

Az, hogy a Warner Bros. még mindig üti a The Conjuring-vasat, annak tudható be, hogy a 2013-as első rész 20 millió dollárból Amerikában 137 milliót hozott, míg Amerikán kívül 183 milliót. Ezt a folytatás 2016-ban 102 milliós belföldi és 219 milliós nemzetközi bevétellel követte, majd pedig a 2021-es harmadik rész 65+140 millió dollárig jutott el, bár járványos körülmények között. Ez a széria a negyedik résszel befejeződik, azonban mellette még az olyan spinoffok, mint Az apáca, illetve az Annabelle ugyancsak sikereket értek el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!