Szekeres Viktor

Rendezőt kapott a Gears of War-film

Megvan, ki rendezi a Gears of War-filmet.

Tavaly novemberben azt találtuk írni, hogy továbbra is a Netflixre érkeznek a gamer közösség által legjobban várt projektek, ami annak volt köszönhető, hogy több hónapos tárgyalást követően a platformnak sikerült megegyeznie a The Coalition játékfejlesztővel a Gears of War című játék élőszereplős filmes adaptálásáról. Akkor megkezdődött a projekt fejlesztése, ami most rendezőt is kapott Jon Spaihts személyében, aki a Dűne-filmeket és a Doctor Strange-et írta mostanság, korábban pedig A legsötétebb órát, az Utazókat és a Prometheust. Ez lesz az első rendezése.

Az, hogy Gears of War-filmet szeretne csinálni Hollywood, elég régóta köztudott, más kérdés, hogy a projektről legutóbb 2018-ban hallottunk, amikor is F. Scott Frazier személyében megtalálták a forgatókönyv legújabb íróját. A projekt pár évvel korábban úgy indult útnak, hogy Rod Fergusson, a The Coalition játékfejlesztő részlegének vezetője elmondta, hogy a franchise támogatása érdekében a következő logikus lépésnek részükről egy film készítése tűnt, hiszen képregények és regények már megjelentek korábban a Gears of War világából. Azt nem árulta el, hogy a film önálló történettel, illetve karakterekkel fog-e bírni, vagy a videójáték konkrét adaptációja lesz-e, azonban arra célzott, hogy jobb, ha a filmeket elválasztják a játékoktól. Ezután 2016. októberében olvashattuk azt, hogy a Universal Pictures elkezdett dolgozni a szkripten. Akkor a készítők személye még nem volt ismert, nem lehetett tudni, hogy ki írja vagy rendezi a filmet, csak annyit, hogy a stúdió részétől Scott Stuber és Dylan Clark lesz a producer. Utána pedig 2017. májusában adott életjelet a projekt, amikor kiderült, hogy Shane Salerno forgatókönyve alapján forgatják majd a filmet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!