Szekeres Viktor

Elég komolyat fog kaszálni a John Wick 4

Mindenki az új John Wicket várja.

Az előrejelzések szerint a John Wick-sorozat negyedik része komoly sikernek ígérkezik - minden forgalmazó ilyen filmről álmodik, melynek a bevétele már akkor rekordot dönt, amikor még a minőségről nem is tudunk, azaz csak a címe és a reklámok eladják a jegyeket rá. A John Wick: Chapter 4 jelen állás szerint franchiserekord 115 millió dolláros globális bevétellel fog debütálni, azaz beáll abba a sorba, ahova a Hangya és a Creed is, mely filmek esetében a mostani epizód felülmúlta az előző részt, mely az eggyel korábbira vert rá köröket nyitóbevétel szempontjából.

Mindez azt jelenti, hogy a film Észak-Amerikában 65-70 millió dollárral debütálhat, míg a világ többi részéről további 45 millió folyhat be. Ez azért is figyelemre méltó, mert az első film eleve 43 millió dollárig jutott csak teljes mozis futása után, miután 14,5 millióval nyitott. A második rész már 30,4 milliós kezdést produkált, míg a harmadik 56,8 milliósat. Egyébként a helyzet úgy néz ki, hogy most a kritikák miatt sem kell aggódnia a filmnek, hiszen a 4. rész az eddigi legjobb véleményeket hozza, az RT mutatója 93%-os. Amerikában a 3800 moziból, ahol vetítik a filmet, 1675-ben prémium termekben (IMAX, nagy formátum, Dbox, 4DX, MX4D) fog menni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!