Szekeres Viktor

Már csak egy valakin múlik a Sherlock Holmes 3

Robert Downey Jr. dönti el, hogy lesz-e SH3.

Miközben az HBO dolgozik a Sherlock Holmes-univerzumán, a Netflixen Sherlock Holmes unokahúga keveredik kalandokba, és még Sherlock Holmes lányával, valamint Dr. Watsonnal is dolgoznak különálló tévésorozatokon, a mesterdetektív mozis kalandjainak folytatásáról még mindig nincs semmi konkrétum. A minap Guy Ritchie mondta el a Collidernek, hogy a címszereplőt alakító Robert Downey Jr. vette kézbe az irányítást a film kapcsán, minden rajta múlik, ő felel a forgatókönyvért, így azt is ő dönti el, hogy lesz-e új film, illetve, hogy mikor lesz. Addig Ritchie, elmondása szerint nem is ártja bele magát a tervezésbe.

Robert Downey Jr. mét 2018-ban egy interjújában elmondta, hogy továbbra sem mondott le arról, hogy harmadjára is nyomozzon a kosztümös krimiben. Nem sokkal később pedig már tényként kezelhettük a dolgot, hiszen a Warner Bros. stúdió bejelentette, hogy a Sherlock Holmes 3 2020. december 25-én kerülhet bemutatásra az amerikai mozikban - ebből ugyebár nem lett semmi. egy évre rá az is kiderült, hogy Dexter Fletcher (Rocketman, Eddie, a sas, és persze a Bohém rapszódia egy része) rendezheti meg a híres nyomozóról szóló folytatás filmet - az a Fletcher, aki az első és a második rész rendezőjének, Guy Ritchie-nek a klasszikusában, A ravasz, az agy és a két füstölgő puskacsőben vált igazán ismertként, mint színész. Az akkori szkriptet Chris Brancato írta.

Érdekesség, hogy a második Sherlock Holmes-film bemutatása előtt kiderült, hogy elkezdődött a harmadik rész előkészítése, azonban ebből a projektből, talán az Árnyjáték gyengébb kritikai fogadtatása miatt végül nem lett semmi. Akkor Drew Pearce szerződtették, hogy írja meg az újabb folytatás forgatókönyvét, később pedig egy írószoba összeállításáról olvashattunk, melynek tagja volt Geneva Dworet-Robertson, Kieran Fitzgerald, Justin Malen, Nicole Perlman és Gary Whitta.

Az elképzelésekben természetesen nincs sok hiba, hiszen az első Sherlock Holmes Amerikában 209 millió dollár bevételt hozott, míg a folytatás 187 milliósat. Ráadásul Amerikán kívül még sikeresebbek (315 és 359 millió dollár) voltak a filmek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!