Szekeres Viktor

Megszüntetik a második legsikeresebb Star Trek-sorozatot

Jövőre véget ér a Star Trek: Discovery.

A Paramount+ bejelentette, hogy a most záruló Star Trek: Picard után a 2024-ben bemutatásra kerülő 5. évaddal befejeződik a Star Trek: Discovery is, mely egykoron a CBS All Access szolgáltató nézettségi rekordját tartotta, míg meg nem érkezett a Picard-széria. A sorozatnak köszönhető természetesen az is, hogy a tévében is felélesztésre került a jó ideje halott franchise. Miután a mozikban J.J. Abrams vezérletével megszülettek minden idők legsikeresebb Star Trek-mozifilmjei, a Paramount úgy vélte, hogy nem nagyon van igény a tévés Trekre, azonban a Discoveryvel tett kísérlet sikernek bizonyult, és jelenleg már annyi Star Trek-sorozat készül, mint az elmúlt 50 évben összesen, hiszen a Picard és a Strange New Worlds mellett még a Lower Decks és a Prodigy is látható.

Miután az univerzum sikeréhez nem férhet kétség, és még mindig a Star Trek az egyik legkomolyabb előfizetőket felhajtó brand, a Paramount+ a Discovery és a Picard kifutása után is tervez újabb szériákkal. És Alex Kurtzman, a Star Trek-univerzum kreatív agya is ezt erősítette meg, egy interjúban elmondta, hogy jelenleg két másik ST-spinoffot fejlesztése jár végső szakaszban legalább féltucat másik projekt mellett. Arról nincs konkrét információ, hogy ezek vajon korábban is említett Section 31 Michelle Yeoh főszereplésével, illetve a Star Trek: Starfleet Academy, ami Csillagflotta akadémiás kadétokat helyezne története középpontjában, és amit az Absentia egyik készítője, Gaia Violo jegyez.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • nirriti #6
    Lehet az a gondja, hogy szinkronosan néz mindent.
    A szinkron minősége meg ugye elég kétes tud lenni és ritkán jobb mint az eredeti nyelvű verzió.
  • kalapos01 #5
    Szerintem azt akartad írni, hogy milyen a többi általad nézett amerikai sorozathoz képest (mondjuk nem értem, minek az amerikai kitétel), mert jelenleg rohadt sok kurva jó amerikai sorozat van. Nyilván előfordulhat, hogy te szarokat nézel, de akkor meg minek nézel amerikaiakat, amikor más országokból annyi jót tudsz nézni, amennyit fizikailag képtelenség lenne.
  • Gabbbbbbbbbbbb #4
    Nem azt kell nézni, hogy mennyire rossz volt, hanem azt, hogy milyen volt a többi most futó amerikai sorozathoz képest és így nézve átlag feletti és azért -valamennyire- csak Star Trek.
  • tigeroo #3
    A Lower Decks viszont egész jó.
  • wraithLord #2
    Engem igen, hogy hogy ment el idáig. Számomra nézhetetlen volt, és az volt a legkisebb bajom vele, hogy "nem Star Trek". Mondjuk csak az első évad első felét láttam, lehet, hogy utána már jó volt. :D