Szekeres Viktor

Újabb Harry Potter-film készülhetnek

A Warner tovább akarja ütni a HP-vasat.

A minap számoltunk be arról, hogy a Warner Bros. és New Line stúdiók ismét Középfölde felé veszik az irányt, ugyanis a jogtulajdonos Embracer Group AB-vel kötött megállapodásnak köszönhetően újabb Lord of the Rings-filmek fejlesztésébe vágnak bele. Mindezt a Warner Bros. Discovery befektetői tájékoztatóján jelentette be az elnök-vezérigazgató, David Zaslav, talán azért, hogy a szerényebb eredmények közlését ellensúlyozza. Azonban nem ez volt az egyetlen Zaslav-bomba.

A vezető azt is megemlítette, hogy további Harry Potter-filmeket, pontosabban a HP-univerzumban játszódó alkotásokat terveznek készíteni, amik kapcsán még nincs semmi konkrétum, de gyanítható, hogy jó pár megközelítésen kezdenek el nemsokára dolgozni különböző írók, hogy aztán a legjobban sikerült koncepció megvalósulhasson. Hogy a HP-univerzumra mekkora igény van, azt remekül mutatja, hogy a 8 részes Harry Potter-sorozat után a Legendás állatok is majdnem 2 milliárdos bevételt produkáltak, azonban utóbbi széria a harmadik résszel már kipukkadni látszik, hiszen az Amerikában eléggé alulteljesített 96 milliós bevételével, azonban nemzetközileg ezt 311 millió dollárral kompenzálta, mely persze ugyancsak komoly visszaesést jelentett a 2. rész majdnem 500 milliójához képest.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!