Szekeres Viktor

Uwe Boll új filmmel tér vissza

Készül az új Boll-film.

2016 óta nem hallottunk a filmes játékadaptációk koronázatlan királyáról, Uwe Bollról, ugyanis a német rendező kvázi visszavonult a filmkészítéstől. Azonban tavaly akadt olyan téma, ami megihlette, hiszen elkészült a Rampage: President Down után az első játékfilmje, a Hanau (Deutschland im Winter), ami jelenleg az IMDb-n 2,3/10-es pontszámmal áll. Az első QAnon-tömeggyilkos pszichológiai profilját bemutató alkotás után nemsokára új filmmel fog jelentkezni a német rendező.

A First Shift Kristen Renton és Gino Anthony Pesi főszereplésével készül és jövő hónapban kezd el forogni New York Cityben. A történet két rendőrről szól, és az első első napjukról, amit egymás társaként töltenek szolgálatban. A filmet követően sem áll le a rendezéssel Boll, hiszen már most dolgozik egy Dél-Afrikában játszódó thrilleren, valamint egy, az amerikai szesztilalom időszakában játszódó alkotáson, aminek központi figurája Eliot Ness lenne. Emellett a korábban bejelentett 12 Hours is el fog készülni, de azt csak novemberben forgatja. Ennek a története egy férfiról szól, akit családja elrablása révén öt gyilkosságba kényszerítettek bele.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ellaberin #1
    Piszkos jó dumája lehet, ha van még entitás, aki pénzt mer rábízni :)