Szekeres Viktor

A VIASAT3 folytatja magyar komédia sorozatát

Lesz még Brigi és Brúnó.

A VIASAT3 20 év után élesztette fel Szabó Győző és Oroszlán Szonja főszereplésével a Szeret, nem szeret című TV2-es sorozatot Brigi és Brúnó címmel, és a jelek szerint a széria elég sikeres volt ahhoz, hogy folytatódjon tavasszal az első szezonja. (A hivatalos közlemény szerint a nézők "hatalmas lelkesedéssel fogadták" a szériát, ami egyben azt is jelenti, hogy ha ősszel nem lesz második évad, akkor a tavaszi részek esetében a lelkesedés komoly mértékben alább hagyott - ki tudja, talán az őszi részek miatt.)

Ami biztos: az 1. évad március 6-án 19 órától új epizódokkal folytatódik a VIASAT3-on. A leírás szerint, ahogy az előző részeknél, most is minden adásba három jelenet kerül, amelyekben "Brigi és Brúnó szórakoztató módon járják körbe a mindennapi élet kisebb és nagyobb kihívásait, például a gyerekvállalás kérdését, a munkahelyi nehézségeket, a pénzügyi gondokat, a féltékenységet vagy éppen a nemek harcát".

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!