Szekeres Viktor

Élőszereplős Pókember-tévésorozat készül

Az Amazonra érkezik a Spider-Man Noir.

Phil Lord és Christopher Miller a Pókember-animációjuk hatalmas sikere után kilenc számjegyű összegre szóló szerződést kötött a Sony Stúdióval 2019. tavaszán a Pókember-univerzumban játszódó tévésorozatok készítésére különböző platformokra. Élőszereplős komédiák és drámák mellett animációkra is. A Sony pedig az Amazonnal szerződött le, mely keretében a Prime Video kap lehetőséget arra, hogy ezeket a sorozatokat forgalmazza. A páros elmondta, hogy jó pár élőszereplős szérián dolgoznak és van miből meríteni, mert több, mint 900 karakter szakadt rájuk. És hozzátették, hogy szeretnék, ha sorozataik elég egyediek lennének, azaz saját DNS-sel rendelkeznének, dz azért valamennyire kapcsolódnának is egymáshoz.

Az egyik első bejelentett projekt ősszel Silk: Spider Society lesz, ami Silk karakterére fog koncentrálni, akit Dan Slott és Humberto Ramos alkotott meg, most pedig kiderült, hogy a Prime Video egy Spider-Man Noir szérián is elkezdett dolgozni Oren Uziel készítésében, Phil Lord és Christopher Miller executive producerkedése mellett. A sorozat a 30-as évek New York Cityjében játszódik egy idősebb szuperhőssel a középpontban, aki természetesen nem Peter Parker lenne.

Egy sorozat fejlesztése, illetve fejlesztésének elkezdése azt jelenti, hogy a készítőktől a gyártó stúdió vagy a célplatform berendeli egy pilotepizód forgatókönyvét, amit velük együttműködve fognak végleges formába önteni, hogy aztán ezt követően, ha a forgatókönyv elnyeri az illetékesek tetszését, akkor azt a pilot berendelésével, vagy a teljes első szezon bekérésével honorálhatják. És persze az is előfordulhat, hogy többet nem hallunk egy sorozattervről.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!