Szekeres Viktor
Jó hír Keanu Reeves és a Constantine rajongói számára
Továbbra is dolgoznak a Constantine folytatásán.
Mint ismert, a Warner a DC-s IP-k kapcsán nyáron elhatározta, hogy hasonlóan a Marvel Studioshoz egy kézbe fogja összpontosítani a kreatív szálakat. Sokáig úgy tűnt, hogy Dan Lin lesz az ottani Kevin Feige, azonban vele nem tudott megegyezni a stúdió, így végül James Gunn és producer társa, Peter Safran lett új agytrösztként szerződtetve a korábbi DC Films, a DC Studios élére, hogy a szuperhősös franchise-okért feleljen, amik film, tévésorozat és animáció formájában jelennek meg. És amik kapcsán az a terv, hogy mostantól közös univerzumot alkotnának.
A döntés több, korábban már tervezett DC-s képregényen alapuló projekt létét kétségessé tette, azonban annak ellenére, hogy Gunn nem nagyon említette a Constantine folytatását, a napokban a Warner Bros. szóvivője megerősítette az Entertainment Weeklynek, hogy a Constantine 2 továbbra is fejlesztés alatt van, minden ellenkező, közösségi médiás pletykával ellentétben.
2021. novemberében írtuk meg, hogy a főszereplőn nem múlik egy új Constantine-film, hiszen Keanu Reeves az Esquire-nek adott interjújában arról beszélt, hogy mennyire szerette alakítani John Constantine karakterét, és hogy nagyon szívesen visszatérne a DC-s démonvadász képregényes karakterhez. A második részt kiva Goldsman forgatókönyve alapján Francis Lawrence fogja rendezni, a fő executive producer J.J. Abrams lesz.
Mint ismert, a 2005-ös film a The Hellblazer című DC-s képregény alapján készült és világszerte 230 millió dollár bevételt ért el, amit pár éve egy élőszereplős sorozat követett, ami csak egy évadot ért meg, és Constantine karaktere később tovább élt, hiszen egy vendégszereplés erejére felbukkant az Arrow-ban, később pedig a Legends of Tomorrow-ban lett visszatérő, majd állandó szereplő - a karaktert Matt Ryan alakította. Ezt követően pedig egy animációs sorozat is készült Constantine City of Demons címmel. Nemrég az HBO Max tervezett egy új tévésorozatot az IP alapján, azonban ezt a fejlesztést követően lelőtték.