Szekeres Viktor

Folytatódik a Riddick

Lesz Pitch Black 4.

A főszereplő, Vin Diesel és a rendező, David Twohy ismét összeáll egy Riddick-film erejére, a páros a Riddick: Furya című negyedik részen dolgozik - utóbbi nem csak rendezője, hanem írója is lenne a projektnek. Az új filmben Riddick végre visszatérne hazájába, amire már alig emlékszik, és attól tart, hogy azt a földdel tették egyenlővé a Necromongerek. De arra érkezik, hogy a Furya lakói a létezésükért harcolnak egy új ellenséggel szemben, és némelyikük sokkal inkább hasonlít rá, mint azt valaha is gondolta volna. (Legutóbb egyébként 2015-ben hallhatunk egy Riddick-film, illetve egy tévésorozat, a Merc City terveiről, azonban ezek elhaltak.)

Kultközeli státusz ide vagy oda, a Riddick-sorozat moziban eddig nem tudott igazán nagyot durranni, még a nagy hájppal rendelkező harmadik film sem érdekelt túl sok embert. A 2000-es Pitch Black, mely itthon Pitch Black - 22 évente sötétség címen futott, Amerikában 39 milliós bevételt ért el, míg nemzetközileg további 14 milliót termelt. A 2004-es, viszonylag nagy költségvetésű, 105 millió dollárba kerülő Riddick krónikái (The Chronicles of Riddick) belföldön és külföldön is 58 millió dollárt hozott, míg a 2013-as Riddick, melynek ismét csak lecsökkentették a büdzséjét 40 millió dollár alá, Amerikában 42, a világ többi részén pedig 56 millió dollárig jutott el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #1
    Az első meg a harmadik nagyon jó volt. Too Fast Too Furya = Family :-)