Szekeres Viktor

Előzetest kapott a Zsákolj, ha tudsz feldolgozása

Ilyen lesz az új White Man Can't Jump.

2017-ben merült fel először, hogy a 20th Century Foxnál elkezdték fejleszteni a Zsákolj, ha tudsz (White Men Can't Jump) feldolgozását Kenya Barris vezetésével. És mostanra elkészült a film, aminek megérkezett az előzetese. A film május 19-én kerül bemutatásra a Hulun Jack Harlow, Sinqua Walls, Lance Reddick, Teyana Taylor, Laura Harrier és Vince Staples főszereplésével. A rendező Calmatic volt, aki annak idején Lil Nas X videóklipjét, az Old Town Roadot rendezte, valamint a House Party remake-et. A forgatókönyvön Kenya Barris mellett még Doug Hall dolgozott.


Az eredeti, 1992-es film idehaza is kifejezetten közkedvelt, Woody Harrelson és Wesley Snipes, valamint Rosie Perez voltak a főszereplői, a rendezője pedig Ron Shelton. A Zsákolj, ha tudsz igaz alvó sikernek számított a mozikban, hiszen nem indult erősen, de hosszú vetítési ideje alatt egyre csak gyarapította nézőtáborát, így idővel világviszonylatban több, mint 90 millió dollár bevételt termelt. Az eredeti film rövid tartalma, ha valaki nem látta volna: "Sidney és Billy a kosárlabdapályán ismerkedik meg egymással. A fekete bőrű Sidney lekezelően közelít a totyakos gatyában és legyűrt zokniban feltűnő új sráchoz, akiről azonban kiderül, hogy zsonglőrként bánik a labdával. Hamarosan összeállnak egy csapatba, hogy lesöpörjenek a grundról minden ellenfelet. Egy bökkenő van csupán: Billy csomó pénzzel tartozik, a gengszterek a sarkában vannak. Nincs más választásuk, beneveznek a hírhedt utcai versenybe. Minden jól alakul, ám most a barátnőikkel van gond. Megígérik, hogy még egy utolsó meccsre elmennek, aztán vége."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!